PARTNERSÉG HATÁROK NÉLKÜL

Egyházi kulturális örökség és turizmusfejlesztésNyíregyházán és Beregszászon

eva 5912

Toronykilátó a belváros szívében – Sajtónyilvános bemutatón szentelte meg Palánki Ferenc megyéspüspök a társszékesegyház harangtornyát

Sajtónyilvános rendezvényen mutatták be 2021. december 5-én a Magyarok Nagyasszonya-társszékesegyház közelmúltban felújított és látogathatóvá alakított harangtornyát. Az Európai Unió Partnerség határok nélkül elnevezésű programja által finanszírozott munkálatok során felújított, immár a nagyközönség számára is látogatható templomtornyot Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök szertartás keretében áldotta és szentelte meg. Az eseményen jelen volt és beszédet mondott Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere, Csordás Gábor, a társszékesegyház plébánosa és Dr. Harsányiné Dr. Tóbiás Tímea, a projekt pénzügyi vezetője.

Csordás Gábor plébános köszöntőjében kiemelte, hogy kevés az olyan város, ahol annyira szerencsés a templom elhelyezkedése, mint itt Nyíregyházán a társszékesegyházé, mely központi helyen levő műemlék épületként kiemelt figyelmet kap mind a városvezetés, mind a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye részéről. Köszönetet mondott a városvezetésnek, Palánki Ferenc megyéspüspöknek és a híveknek, akik élettel töltik meg az épületet, hogy a templom valódi lelki központként szolgálhatja az emberek lelki igényeit.

A toronykilátó kialakítását finanszírozó projekt pénzügyi vezetője, Dr. Harsányiné Dr. Tóbiás Tímea a fejlesztési munkálatokat megvalósító ENI 2014-2020 határon átnyúló együttműködési program részleteit mutatta be, melynek egyik kiemelt célja a határ menti térségek vallási szempontból kiemelkedő jelentőségű helyeinek fejlesztése. A társszékesegyház tornyának felújítása, turisztikai célú bővítése, a kilátóközpont kialakítása is ezt a célt szolgálja, melynek 28 méter magasságban kialakított kilátószintjére két pihenőszinten keresztül 94 lépcsőfok vezet fel. A munkálatok során felújították a torony elektromos hálózatát és kőlépcsőit, továbbá új kialakítású fémszerkezetű falépcsőket építettek be.

Dr. Kovács Ferenc beszédében méltatta a társszékesegyház által képviselt egyházi örökséget, mely, mint fogalmazott, nem csupán az épített, hanem a szellemi örökséget is jelenti. A polgármester elismerően fogalmazott társszékesegyházról, mint a város karácsonyi ünnepségsorozatainak helyszínéről is, ahova szívesen járnak más felekezetek képviselői és turisták egyaránt. Elmondta, hogy a város vezetése kiemelten kezeli a város főterén, a Városházával szemben elhelyezkedő templom sorsát, melynek külön jelentőséget ad központi elhelyezkedése. Nyíregyháza első embere a templom felújításának további támogatásáról biztosította a jelenlevőket.

Palánki Ferenc köszönetet mondott mindazoknak, akik megálmodták és megvalósították a munkálatokat. A megyéspüspök egyidejűleg azt is bejelentette, hogy a társszékesegyház felújítása egy másik pénzügyi projekt keretében tovább folytatódik: a 120 éves templomépület a közeljövőben – állami forrásból – külsőleg is megújul, másik tornyában pedig harangjátékot helyeznek majd el. Zárásként a főpásztor megáldotta és megszentelte az új toronykilátót, mely a templom nyitva tartási idejében, 9.00 – 17.00 óra között – a liturgiák  időtartamának kivételével – a nagyközönség számára is látogatható.