PARTNERSHIP WITHOUT BORDERS

Religious cultural heritage and tourism developmentin Nyíregyháza and Berehovo

A tervezett ütemben halad a beregszászi templom tetőszerkezetének fedése

1631705759474

A tervezett ütemezés szerint haladnak a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség Szent Kereszt Felmagasztalása temploma idén tavasszal megkezdett tetőszerkezet-átfedési munkálatai. A kedvező időjárás miatt nyár végéig a cserélendő tetőfelület mintegy háromnegyed részét sikerült átfedni rézlemezzel. A folytatásban a templomtorony állványozási, majd fedési munkálatai következnek.

A nyár folyamán kicserélték a szentély és a főhajó 751 m2 összterületű héjazatának mintegy háromnegyed részét. Ezen a szakaszon felszerelték még az ún. kupákat, hófogó- illetve fekvő csatornát, csatorna levezetéseket, a szellőztető- illetve kibúvó ablaknyílásokat is.

A folytatásban a torony állványozási munkálata, majd pedig a toronysisak héjazatának cseréje következik A tornyot körülvevő állványzatot a kilátó erkélyéről állítják majd fel.

A munkálatokat eddig a tervezett ütemben végezték. Amennyiben enyhe lesz a tél, akkor a fedett munkaterületnek köszönhetően akár decemberben is végezhetők lesznek a tetőfedési munkálatok, melyek várhatóan 2022 tavaszára fejeződnek majd be.

 

Text: Papp Erika

Hungary-Slovakia-Romania-Ukraine

ENI Cross-border Cooperation Programme 2014–2020

This website has been funded by the European Union. Its content is the sole responsibility of its authors and does not necessarily reflect the views of the European Union.

European Union flag

The programme is co-financed
by the European Union