PARTNERSÉGHATÁROK NÉLKÜL

Egyházi kulturális örökség és turizmusfejlesztésNyíregyházán és Beregszászon

Elkészült a beregszászi római katolikus templom bemutatkozó kisfilmje

 

A beregszászi Szent Kereszt Felmagasztalása templom Kárpátalja kiemelkedő egyházi épületeként tükrözi a város egykori és mostani jelentőségét. A települést 1100 előtt alapították, 1247-ben jelentős uralkodói kiváltságokat kapott. Az eredetileg Mindenszentek tiszteletére felszentelt templomáról már IV. Béla király kiváltságlevelében is olvashatunk.

Beregszász gyászos napja volt  1657. június 17., amikor II. Rákóczi György fejedelem sikertelen lengyelországi hadjáratát követően lengyel hadak törtek be a városba, melynek lakosai a templom falai között kerestek menedéket, sikertelenül. A bennrekedteket ugyanis a lengyel csapatok lemészárolták, a templomot pedig felgyújtották.

Többszöri újjáépítését követően 1846. november 1-én Hám János szatmári püspök szentelte újra, és ekkor nevezték át a Szent Kereszt Felmagasztalása titulusra.

Hungary-Slovakia-Romania-Ukraine

ENI Cross-border Cooperation Programme 2014–2020

Ez a honlap az Európai Unió finanszírozásával jött létre. Tartalma az alkotók kizárólagos felelőssége, nem szükségszerűen tükrözi az Európai Unió nézeteit.

European Union flag

Az Európai Unió társfinanszírozásával
megvalósuló program